Az európai menekültügyi válság már javában a szétesés felé terelte az Európai Uniót, amikor június 23-án arra indította a briteket, hogy szavazzák meg az EU-ból való kilépést, a Brexitet. A menekültügyi válság és a belőle kinőtt balszerencsés Brexit csak megerősítette az idegengyűlölő, nacionalista mozgalmakat, amelyek számos jövőbeli szavazást próbálnak majd megnyerni, beleértve a nemzeti választásokat Franciaországban, Hollandiában és Németországban 2017-ben, a népszavazást Magyarországon az EU menekültpolitikájáról október 2-án, és a megismételt osztrák elnökválasztást december 4-én.

Az EU tagországai ahelyett, hogy összefognának a fenyegetéssel szemben, egyre kevésbé hajlandók együttműködni egymással. Az általuk követett önös érdekű, a problémákat a szomszédos országokra toló menekültügyi politikák, mint például a határkerítések építése, tovább bomlasztják az Uniót, súlyosan károsítanak tagországokat, és aláássák az egyetemes emberi jogi normákat.

A menekültügyi válságra adott jelenlegi elaprózott válasznak, amely a nemrég az EU és Törökország között a Földközi-tenger keleti részéről érkező menekültáradat csökkentéséről megkötött megállapodásban tetőzött, négy alapvető hibája van. Először is nem igazán európai: a Törökországgal kötött megállapodást Angela Merkel német kancellár tárgyalta és vetette ki Európára. Másodszor súlyosan alulfinanszírozott. Harmadszor Görögországot jóformán karámmá alakította át, amely ráadásul nem rendelkezik megfelelő létesítményekkel.

A válságra adott válasz legfontosabb hibája viszont az, hogy nem önkéntes. Az EU megpróbál kvótákat előírni, amelyeket sok tagállam élénken ellenez, és arra kényszeríti a menekülteket, hogy olyan országokban telepedjenek le, ahol nem fogadják őket szívesen és ahová nem is akarnak menni, másokat pedig, akik illegálisan érkeztek Európába, visszaküld Törökországba.

Ez azért sajnálatos, mivel az EU nem képes fennmaradni átfogó menekültügyi és bevándorláspolitika nélkül. A jelenlegi válság nem egyszeri esemény; különböző okok miatt a belátható jövőben fokozott migrációra kell számítani. Az okok közé tartozik a népesség csökkenése Európában, míg Afrika népessége robbanásszerűen növekszik; látszólag szűnni nem akaró politikai és katonai konfliktusok a tágabb térségben, valamint az éghajlatváltozás.

A Törökországgal kötött megállapodás kezdettől fogva problémákat vetett föl. Alapvetően hibás a megállapodásnak már maga az előfeltétele is, az, hogy a menedékkérőket törvényesen vissza lehet küldeni Törökországba. A legtöbb szíriai menedékkérő számára Törökország nem „biztonságos harmadik ország”, és a júliusi puccs bukása óta különösen nem az.

Milyen lenne egy átfogó megközelítés? Bármi legyen is a végső formája, hét pillérre épülne.

Először is az EU-nak jelentős számú menekültet kell biztonságos és rendezett módon befogadnia közvetlenül a frontvonalba eső országokból. Ez sokkal elfogadhatóbb lenne a nyilvánosság számára, mint a jelenlegi zűrzavar. Ha az EU kötelezettséget vállalna akár mindössze 300 000 menekült befogadására évente, a legtöbb valódi menedékkérő elég jónak érezné az esélyét annak, hogy elérje úticélját, és ez visszatartaná attól, hogy illegálisan próbáljon Európába érni, hiszen azzal elesne a törvényes befogadás lehetőségétől.

Másodszor az EU-nak vissza kell szereznie az ellenőrzést a határai felett. Semmi sem riasztja el vagy rémíti meg a nyilvánosságot annyira, mint a káosz látványa.

Harmadszor az EU-nak elegendő pénzalapokra van szüksége az átfogó bevándorlási politika finanszírozásához. A becslések szerint évente legalább 30 milliárd euróra lesz szükség jó néhány évig, és hatalmas előnnyel jár a korai szakaszra összpontosított finanszírozás (nagy összegű kezdeti kiadások ahelyett, hogy ugyanazt az összeget több éven keresztül költenék el).

Negyedszer az EU-nak közös mechanizmusokat kell kialakítania a határok védelmére, a menedékkérelmek elbírálására és a menekültek áttelepítésére. Egy egységes európai menekültügyi eljárás megléte esetén kevesebb indítéka lenne a menekülteknek a menedékjogok között válogatni, és helyreállna a tagállamok közötti bizalom is.

Ötödször szükség van egy önkéntes egyeztetési mechanizmusra a menekültek áttelepítése céljából. Az EU nem kényszerítheti a tagállamokat arra, hogy akaratuk ellenére fogadjanak be menekülteket, a menekülteket pedig arra, hogy oda menjenek, ahova nem akarnak. Egy olyan rendszerrel, mint amelyet Kanada használ, meg lehetne tudakolni mind a menekültek, mind a fogadó közösségek preferenciáit, és össze lehetne azokat hangolni.

Hatodszor az EU-nak sokkal több támogatást kell nyújtania a menekülteket fogadó országoknak, és nagyvonalúbban kell viszonyulnia Afrikához. Ahelyett, hogy fejlesztési alapokat használna föl, amelyekkel saját szükségleteit elégíti ki, az EU-nak valódi „nagy alkut” kellene felkínálnia, amely a kedvezményezett országok szükségleteire koncentrálna. Ez munkahelyek kialakítását jelenti a menekültek hazájában, ami csökkentené az Európába vándorlás szükségességét.

A végső pillér az lenne, ha szívesen látnák a gazdasági migránsokat. Az európai népesség elöregedése miatt a bevándorlás előnyei messze felülmúlják a bevándorlók integrációjának költségeit. Minden bizonyíték arra utal, hogy a migránsok jelentős mértékben hozzá tudnak járulni az innovációhoz és a fejlődéshez, ha lehetőséget kapnak erre.

Ennek az egyebütt részletesebben kifejtett hét alapelvnek a betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy eloszlassa a lakosság félelmeit, csökkentse a menedékkérők kaotikus áramlását, biztosítsa az újonnan érkezők teljes integrációját, kölcsönösen előnyös kapcsolatokat alakítson ki a közel-keleti és afrikai országokkal, és teljesítse Európa nemzetközi humanitárius kötelezettségeit.

A menekültügyi válság nem az egyetlen válság, amellyel Európának szembe kell néznie, de ez a legsürgetőbb. És ha jelentős előrehaladást lehetne elérni a menekültek ügyében, akkor könnyebben lehetne kezelni a többi kérdést is a folytatólagos görög adósságválságtól a Brexit negatív következményein keresztül addig a kihívásig, amelyet Oroszország jelent az EU számára. Az összes darabnak illeszkednie kell egymáshoz, és a siker esélye továbbra is csekély. De amíg van sikerrel kecsegtető stratégia, addig mindazoknak, akik szeretnék, ha az EU fennmaradna, fel kell sorakoznia mögötte.