Esszék

Soros György beszéde a 2023-as Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián

  • február 16, 2023
Egész életemet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam megérteni a világot, amelybe beleszülettem, és ezzel kapcsolatban némi szerény sikert könyvelhetek el. Viszonylag korán rájöttem, eleve tökéletlen az, ahogy a világot értelmezzük. Ez azért van így, mert részei vagyunk annak a világnak, amelyben élünk.

Soros György Kínáról: Beszéd a Hoover Intézetben

  • január 31, 2022
Az alábbi beszéd hangzott el a Hoover Intézet 2022. január 31-én „Kína a téli olimpia előestéjén – Nehéz döntések a világ demokratikus országai számára” címmel tartott panel beszélgetésének megnyitásaként. Kritikus év lesz az idei a világ történelmében. Néhány nap múlva kezdődik a téli olimpia Kínában, a világ legnagyobb hatalmú autoriter államában, amely az 1936-ban olimpiát rendező Németországhoz hasonlóan arra próbálja majd kihasználni az eseményt, hogy propagandagyőzelmet szerezzen a lakosságát szigorú kontroll alatt tartó rezsimje számára.

Az örökkötvények megmenthetik az Európai Uniót

  • május 22, 2020
Soros György úgy véli, hogy az örökkötvények – vagy consolok, ahogy az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban nevezik ezeket az értékpapírokat – alkalmazásával az EU kezelheti a koronavírus-járvány és a klímaváltozás kettős válságát, amely jelenleg fenyegeti a világot. Véleménye szerint a consolok kedvező alternatívát jelentenek az EU költségvetésének növelésével szemben.

Életünk nagy válsága – Soros Györggyel Gregor Peter Schmidtz beszélgetett

  • május 11, 2020
GREGOR PETER SCHMIDTZ: Sok válságot látott már. A koronavírus-járvány összehasonlítható ezek közül bármelyikkel is? SOROS GYÖRGY: Nem. Ez életem nagy válsága. Még azelőtt, hogy a járvány kitört volna, úgy véltem, forradalmi időket élünk: ami normál időszakokban lehetetlennek vagy akár felfoghatatlannak tűnt, az nemcsak lehetségessé, hanem valószínűleg abszolút szükségessé vált.

Európának tisztán kell látnia Kína valódi arcát

  • február 11, 2020
Sem az európai emberek, sem pedig Európa politikai és üzleti vezetői nem látják teljesen tisztán azt a veszélyt, amelyet a Hszi Csin-ping vezette Kína képvisel. Hszi Csin-ping diktátor, aki a csúcstechnológia segítségével próbálja teljes ellenőrzése alá vonni a kínai társadalmat, Európa mégis elsősorban fontos üzleti partnerként tekint Kínára.

Az október 9-i magyarországi nemzeti konzultációs kérdőív cáfolata

  • november 20, 2017
2017. október 9-én a magyar kormány nemzeti konzultációs kérdőívet küldött mind a nyolcmillió választásra jogosult magyar szavazónak, arra kérve őket, hogy mondjanak véleményt az úgynevezett „Soros tervről”. A nemzeti konzultációs kérdőív állításai csúsztatásokat és nyilvánvaló hazugságokat tartalmaznak, amelyek célja, hogy szándékosan félrevezessék a magyarokat Soros György bevándorlókra és menekültekre vonatkozó álláspontjáról.

A Brexit visszafordítása

  • június 19, 2017
A gazdasági realitások lassan meghiúsítják a brit lakosság reményeit. Mivel az emberek elhitték a napi sajtó arra vonatkozó ígéreteit, hogy a Brexit nem vezet az életszínvonaluk csökkenéséhez, eladósodás árán sikerült megőrizni életszínvonalukat. Ez egy ideig működött is, mivel a lakossági fogyasztás ösztönözte a gazdaságot.

Megjegyzések a Brüsszeli Gazdasági Fórumon

  • június 1, 2017
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen jeles közönség elé hívtak meg beszédet tartani. Az Európai Bizottság épp most tett közzé egy vitaanyagot az Európai Monetáris Unió jövőjéről. Nagy örömmel nézek az ennek nyomán kialakuló vita elébe. Szeretnék csatlakozni az előttem szólóhoz, amennyiben észrevételeimet jó barátom, Tommaso Padoa Schioppa emlékének ajánlom.

Amikor kiárad a gyűlölet

  • március 16, 2017
Trump elnök nem habozott lépéseket tenni a bevándorlás ellen. Megfogadta, hogy falat épít, 15 000 új ügynököt vesz fel a bevándorlás- és vámügyi hivatalba (ICE), valamint a határőrségbe, és haladéktalanul kitoloncol több millió illegális bevándorlót. Ezeket a lépéseket azzal indokolta, hogy a bevándorlók szerinte rendszeresen semmibe veszik a „jogállamiságot, és veszélyt jelentenek”.

A Nyílt Társadalomnak védelemre van szüksége

  • december 30, 2016
Még jóval azelőtt, hogy Donald Trumpot megválasztották az Egyesült Államok elnökének, a következő ünnepi üdvözletet küldtem a barátaimnak: „Ezek nem szokványos idők. A legjobbakat kívánom ebben a zavaros világban.” Most úgy érzem, hogy meg kell osztanom ezt az üzenetet a világ többi részével.